A Civil Közoktatási Platformot alkotó ötven civil, szakmai és érdekvédelmi szervezet 12 pontban fogalmazta meg az oktatási rendszer szükségszerű átalakításának első intézkedéscsomagját. Ennek egyik pontjában külön kitérnek arra, hogy "az állami fenntartású iskolákban az önálló kötelező tanóraként szervezett erkölcs- és hittanórákat meg kell szüntetni, és igény esetén a délutáni idősávban kell választható keretek között biztosítani." De vajon a mai világpolitikai helyzetben valóban ez a megfelelő lépés? Nem kéne inkább növelni a vallásoktatásra, társadalomismeretre és etikára fordított időt?

Ha körülnézünk a világban - az emberi tevékenységekből eredő természeti katasztrófák mellett - a terrorizmus és a háborúk a világ legnagyobb problémája. Ebből a két dologból ered egyébként az éhínség és a mára nevetségesen könnyen gyógyítható/megelőzhető betegségek mégis tömeges pusztítása. 

Ha nem csak körülnézünk, de kicsit mögé is látunk, azt tapasztalhatjuk, hogy az ilyen konfliktusok túlnyomó része vallási eredetű. Kemény leszek: magyarán semmilyen racionális indoka nincs ezeknek a konfliktusoknak. Ahogy nem volt a protestánsok üldözésének, a boszorkányégetéseknek, vagy a holokausztnak. Nem véletlenül soroltam a kereszténység nevében elkövetett borzalmakat.

A kortárs terrorizmus egyik forrása ma a félreértelmezett és szélsőségesen értelmezett Iszlám. Ugyanazon az úton járnak ma ők, mint mi európai keresztények pár száz évvel ezelőtt (valójában ugye még 70 évvel ezelőtt is vallási alapú népirtás történt Európa szívében). És ne feledjük, a választójog nőkre történő kiterjesztése még a példaadónak tekintett nyugati demokráciákban is csak a XX. század második felében ment végbe. Franciaországban, Olaszországban 1949-ben, Ausztráliában 1967-ben, Svájcban 1971-ben kaptak választójogot a nők, illetve választhattak a férfiakkal azonos feltételek között.

És hiába a milliók kiontott vérén megtanult lecke arról, hogy az emberi jogok egyetemesek, hogy a hit szabadsága alapjog, és hogy a vallás és az állam szétválasztása alapvető kritériuma a békés és prosperáló államnak, még mindig Istenre esküsznek az állami vezetők, még mindig az állam akarja meghatározni, mi az egyház, és még mindig egy vallásra hivatkozva akarnak politikusok döntéseket hozni.
Félreértés ne essék: e sorok szerzője nem tagadja a keresztény értékrendet, sőt! A szekularizmus elvét vallva éppen hogy a legszabadabb vallásgyakorlást támogatja, egyetlen keretet felállítva. A szekularizmus maximálisan védelmezi a vallási és egyéb hiedelmek szabadságát, és garantálja az azok gyakorlásához való jogot mindaddig, amíg az nem sérti aránytalanul mások jogait és szabadságát. Ez a jog és szabadság például akkor sérül, amikor egyes vallási csoportok erővel kívánják érvényesíteni akaratukat mások felett. És lám, megérkeztünk a terrorizmushoz. 

Sajnos a modern média (ahogy amúgy a múlt századi információs technikák is) súlyosan egyszerűsít és torzít, így a fogyasztókon lecsapódó információ végül ennyi: a muszlimok terroristák / a nyugati keresztények és zsidók ki akarnak irtani bennünket. Ez pedig egy egyre mélyülő és önerejéből megújuló gyűlölethullámot generál amúgy kölcsönösen a különböző vallások hívei között. A helyzetet súlyosbítja, hogy nem csak a nagy vallások támadják egymást, de az egyházakon belüli egyes irányzatok képviselői is. Mindezek a konfliktusok pedig alapjaikban értelmetlenek, hiszen nem valós javak felett háborúskodnak, hanem pusztán logikával vagy tapasztalati úton nem igazolható eszmerendszerekért. Sőt, a vallások egy közös vonása épp az, hogy bizonyosság híján épp a hitre alapoznak. 

Miért mondom akkor mindezek ellenére épp azt, hogy sokkal több vallásoktatásra volna szükség? Mert elképzelésem a mai magyar közoktatásban jelenlévő hittanórák tematikájától merőben eltérő. Egy bizonyos vallás dogmáinak bemagoltatásának valóban semmi keresnivalója a közoktatás rendszerében. Erre az egyes vallási közösségek vasárnapi iskolái hivatottak. Az állami intézményekben viszont alapvetően szükséges minden nagyobb vallás és filozófiai irányzat alapvető megismertetése, eredeti forrásszövegekkel, hogy a jövő generációit már ne lehessen vakon belevezetni egy vallási alapú háborúba, gyűlölködésbe. 

Csak alapjaiban megismerve a nagy világvallásokat - azok forrásszövegeinek olvasásával - ugyanis kiderül: mindegyik alapvetően a békét, a könyörületességet hirdeti. A judaizmus, a kereszténység és az iszlám ráadásul ugyanazt az egy istent dicsőíti, igaz eltérő szabályokkal. A buddhizmus alapvetően esik ki az erőszakot akár csak említő vallások köréből, míg a hinduizmus inkább annak csak passzív voltát ismeri (pl. kasztrendszer). 

A mindegyik vallás követői ellen felhozható példák sora (egyes erőszakos tettek, események, háborúk) valójában kivétel nélkül a forrásszövegek hiányos vagy rossz ismeretére vezethetőek vissza. Nem véletlen, hogy Európában is azzal gyúlt világosság a sötét középkor végén, hogy elkészült az első nem latin nyelvű Biblia és feltalálták a könyvnyomtatást. Igaz, még évszázadoknak kellett eltelnie, mire az általános írástudás lehetővé tette, hogy valóban széles tömegek kezébe kerüljön a forrásszöveg, de ha ez a folyamat nem indul el, a Föld még ma is lapos volna. 

A vallásoktatásnak tehát igenis komoly szerepet kell kapnia a közoktatásban, az etikával és társadalomismerettel együtt, mert csak így biztosítható az emberek közötti béke. Ez egyben azt is jelenti, hogy a világ minden gyermekére kiterjedően alkalmazni kell az ingyenes és kötelező közoktatást, amelynek bátorítani kell a fiatal elméket a megértésre és a kérdezésre.

A megértés kulcsa a tanulás, az egymásra figyelés és a tudás. 

A szerző etika, ember- és társadalomismeret tanár